Változások könyve - Ji King

Az ősi Kínában - éppúgy, mint a mi őskeresztény világunkban a hangsúly a szent szellemekkel (kínaiul: sen) való kapcsolaton volt, akik gyógyítottak, tanítottak és prófétáltak. A prófétálás persze nem jövendőmondást jelentett, hanem minden esetben azt, hogy a látó megmondta az embernek, hogyan éljen, mi az, ami "áldott", s mi az, ami "átkos"; vagy más szavakkal: mi az, ami "rossz", s mi az, ami "jó" jövendőt érlel. Innen ered a mi nagyon pontos "jóslás" szavunk. Megmondja, mi az, ami számunkra "jó lesz". Nos, régóta keresem, mi az, ami "jó lesz", nem általában, hanem a mindennapi életem legkisebb kérdéseiben is. Több mint húsz esztendeje "jósolok" a Ji-kingből, tanácsot kérek tőle magamnak, barátaimnak s mindazoknak, akik sorsuk problémáival hozzám fordulnak. Egy idő után fölfedeztem ugyanis, hogy ez a könyv sokkal mélyebbre és messzebbre lát, mint én. Számtalanszor előfordult, hogy ha valaki bajával hozzám fordult, azt mondtam: "Nekem már lenne valamiféle tanácsom, de kérdezzük meg először a kínai szentkönyvet!" Minden esetben kiderült, hogy a könyv válasza volt a helyes. Maga a Ji-king - a Változások Szentkönyve - nem több, mint pár ezer kínai írásjel. Mindegyik jel sűrű szimbólum. Ezeket segítettek megfejteni valaha azok a bölcs pap-médiumok, akik magasrendű szellemiségekkel álltak kapcsolatban. Ez a kapcsolat a mai napig nem szűnt meg. Erről meggyőződtem. Ez a könyv meditációim, tanulmányaim, de mindenekelőtt szellemi Mesteremmel való közös munkálkodásom eredménye. Ezért ha ilyen felkiáltójeles parancsokat találsz benne, hogy "Állj meg!... Érik a beteljesedés, de ne siettesd!... Türelem!... Elérkezett a tett pillanata!...", tudd, hogy ezt mind nekem kiáltotta valamikor a Hang, ha sorsomról vagy mások sorsáról faggattam. Ez a Hang természetesen nemcsak Tanítómesterem, de az én "jobbik énem" hangja is, aki ihletett pillanataiban maga is rálát az életemre, s meg tudja ítélni, mi az, ami az adott helyzetben üdvös lépés számomra, s mi az, amitől feltétlenül óvakodnom kell. Ezt el kellett mondanom mindjárt a könyv elején. 

Ahogy Carl Gustav Jung a Ji-kinghez írt gyönyörű előszavában mondja: "Aki ezt a könyvet használja, segítő szellemet kap, s a könyv maga is úgy veselkedik, mint egy bölcs mester, akihez az ember tanácsért fordulhat." Hozzá kell szoknunk ahhoz a gondolathoz, hogy az ősi hagyományban tudás és hallás öszszefüggött. Nem az volt bölcs, akinek a "feje teli volt tudással", hanem az, aki ezenfelül még kapcsolatban állt a természetfeletti, isteni világgal is. A "Bölcs" (leng) írásképe egy nagy fület s egy kis szájat ábrázol: bölcs az, akinek "füle van a hallásra", ahogy Jézus mondja. A Ji-king ezt a "fület" fejleszti ki bennünk.

Tudás azonban szükséges. Ahhoz, hogy a Ji titkaihoz hozzáférjek, rengeteg könyvet kellett elolvasnom. Több ezer esztendeje minden történelmi korszak - ahogy a föld rétegeiben minden geológiai és csillagászati esemény - rajta hagyta nyomait az ősi szimbólumokon. Minden kor nemcsak a jeleket, önmagát is meg akarta fejteni általuk, s így könyvtárakra duzzadt a Ji-kinghez írt különféle kommentárok és magyarázatok gyűjteménye. Időben tehát egyre mélyebbre s mélyebbre ereszkedtem - végül minden esetben meg kellett kísérelnem átélni az ősi kínai jósjelek üzenetét: vajon mire gondolhatott egy sámán, ha ezt vagy amazt a piktogrammot látta? 

A Ji-king az egyetlen könyv, amellyel beszélgetni lehet. Kérdezni lehet tőle - s ő válaszol, mint egy élő mester. A kérdés pedig százezerféle lehet, mégis mindig egy: "Itt és most ez a gondom. Mitévő legyek?" A Ji a sorsbeavatás könyve. Mai nyelven szólva "interaktív" könyv - ősi kínai fogalmak szerint "segítő szellem", aki vezet, tanácsol, óvatosságra int és utat mutat. Ez az út minden esetben a "Tao" útja - a mi fogalmaink szerint Isten akaratának követése. A könyv feladata, hogy bölccsé tegye azt, aki rendszeresen fordul hozzá. Nem általános tanítással, hanem éppen azzal tesz bölcsebbé, hogy az élet legkisebb gondjához is tanácsot ad; megmutatva, hogy a hétköznapi eseményeket milyen rejtett, sorsszerű erők működtetik, és hogyan kell azokat értelmesen megoldani. Aki hosszabb ideje kapcsolatban áll vele, kifejezetten úgy érzi, mintha nem is könyvet olvasna, hanem egy bölcs mesterrel beszélgetne. Nem véletlenül írták valaha: "Bár nincs tanítód, úgy fordulj hozzá, mint a szüleidhez." Ezt a mondatot viszonylag későn, 2500 évvel ezelőtt jegyezték le, amikor a világ válságba került - ahogy a 18. jósjel mondja: "A fény elsötétedett." Ebben a korban a hiteles tanítók szerepét átvették a könyvek. Mivel a Ji-king elsősorban jóskönyv, már ezen a mondaton is megdöbbenhetsz: nem azt írja, hogy "ha nincs tanítód", hanem azt, hogy "bár nincs tanítód..." vagyis a bölcsek, akik belenéztek valaha az eljövendő korok varázslatos időgömbjébe, pontosan tudták, hogy nekünk nem lesz már élő, hús-vér tanítónk, mi könyvekből tanuljuk meg, hogyan kell élni, s mi ennek az egész életnek a mélységes értelme! Ki az, akihez oda tudsz ma menni, s megkérdezheted, mitévő légy?! Ki az, aki oly mértékben, belelát a szívedbe, hogy válaszát el is fogadod? Senki. És a Ji-king bölcsei tudták, hogy ez így lesz. Valaha nem így volt. Az igazságot, a szent tudást földi emberek hordozták, s eleven embereknek adták tovább élőszóval, akiktől meg lehetett kérdezni mindent, de egy katasztrofális - és sorsszerű - fordulat következtében megrendült bennünk valami; szellemi szemünk megvakult, isteni lényünk tudattalan mélységbe zuhant, s megjelent a túl okos, túl önző, túl boldogtalan, túl hazug, túl racionális, túl istentelen, túl magányos, túl egoista emberi faj a földön - melyhez mi is tartozunk. Nincs olyan ember közöttünk - a szenteket is beleértve -, aki mentes lenne ezektől a tulajdonságoktól. Sőt minél "tisztultabb" valaki, annál pontosabban tudja magáról, hogy "tűkör által homályosan lát", hogy "bár tudja, mi a jó, mégis a rosszat cselekszi"... és nem játssza el a hiteles tanító vagy tévedhetetlen guru szerepét, mert ismeri önmagát. Jézus sohasem ígért eleven tanítókat. A tudás személyes átadásában, mesterek és tanítványok eleven láncolatában nem bízott már: a Szent Szellem segítségét ígérte nekünk. "Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön Ő, az Igazság Szelleme, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat kijelenti nektek." A keresztény hagyománynak az a része, ami működik még és hiteles, éppúgy a szellemi világgal való kapcsolaton alapszik, mint a Ji-king, amelyben a jóslás, az "eljövendő dolgokról" való tudás éppoly fontos, mint az igazság megismerése.

A Ji-king természetfeletti forrásból ered. Az "Igazság szellemével", vagy ahogy a kínaiak nevezték: "fényes istenekkel", "szent szellemekkel" (sen) való kapcsolatból. Egy beavatott sámán, pap-médium (vu, vu-csu) vagy éppenséggel maga a médiumi képességgel rendelkező szent király tartotta a kapcsolatot a természetfeletti világ isteni rendjével. Úgy működött, ahogy egy keresztény papnak ma is működnie kell - vagy legalábbis kellene. Amíg ez a kapcsolat élt, nem volt szükség könyvekre, mert a tudás mesterről tanítványra szállt; élővé pedig a magas szellemvilággal való kapcsolat tette. A fény azonban elsötétedett. Bukás történt, amelyről minden hagyomány tud. A zuhanó ember látásával együtt elvesztette a tisztaságát, alázatát és lelki képességét, amely erre a kapcsolatra alkalmassá tette, s ekkor a bölcsek úgy vélték: itt az idő, hogy a jósigéket leírják. Mint süllyedő hajók kapitányai kiadták a parancsot: "Itt a csónak és lapát - mostantól fogva evezzetek egyedül!" A Ji-kinget - a Változások Szentkönyvét - azért alkották meg, hogy a "fényes isteneknek segítsenek". Nemcsak az ember szorul ugyanis segítségre, hanem a szent szellemek is, akiknek feladata az, hogy segítsenek nekünk, de képtelenek rá, mert megsüketültünk. Nem hallunk, irányunkat elvesztettük, s hánykolódunk az egyre veszedelmesebb tengeren. Ezt a könyvet nekünk írták, hajótörötteknek. A bölcs mondatok s jósigék mögül egyszer csak kinéz ránk egy nagyon ismerős arc, s mint aki nem tudja már magába fojtani panaszát, hirtelen kimondja: "A könyv alkotóinak sok gondjuk és bánatuk volt." Igen, nekik is! Sorstársunk szól az emberiségnek ebből az egyik legrégibb könyvéből. Attól sem fél - amitől az ősi hagyományok őrzői mindig is óvakodtak -, hogy a szent titkokat profán kezekbe adja. Azt mondja: "Ha nem vagy még igaz ember, értelme úgyse nyilvánul meg előtted."

Két ember van: az egyik, aki a könyv üzenetét megérti, a másik, aki nem. Az egyik, akinek "füle van a hallásra" - a másik, akinek nincs. (Erről részletesen írok a továbbiakban, mert ez nem két emberfajtát, de sokkal inkább két lelki minőséget jelöl.) Mindkét "ember" bennünk van: hol hallunk, hol nem. Hol értjük az üzenetet, hol nem. Nincs ember, még a legsüllyedtebb állapotban sem, aki ne tudná, ha csak másodpercekre is, hogy más az, amit önző énje, és más, amit az Isten akar. Nincs ember, aki teljesen "süket" lenne, s ne ismerné az ihlet, az inspiráció vagy akár a lélekjelenlét rövid időre átsuhanó pillanatait, s ne sejtené ilyenkor, hogy az életének magasztos feladata van, s nem csupán annyi, hogy egy értelmetlen kalózhadjárattal a mindenséget kirabolja, s utána belehulljon az örök elmúlás sírgödrébe. Ehhez ugyanis nem Istenről kellene megfeledkeznie, hanem önmagáról: arról, hogy Ember. Bár az utolsó időkben sokaknak ez is sikerül, de azt hiszem, nem teljesen.

J. F. Yan, amerikai-kínai biokémikus figyelmeztetett: a kínai lélek ismerete nélkül nem lehet lefordítani ezt a könyvet. Amikor például azt idéztem: "Úgy fordulj hozzá, mint a szüleidhez" - ez nem azt jelenti, hogy "nagy tisztelettel", hanem jóval többet: isteneknek kijáró tisztelettel! Az ősi Kínában a család szellemi család volt, szakrális közösség, ahol az apa a Teremtő, az anya a Befogadó, a testvérek pedig a hierarchia egy-egy méltóságát testesítették meg. S ez romjaiban a mai napig is így van még. Amikor Yan professzor egyik kisebbrendűségi érzéssel küszködő kínai tanítványának azt tanácsolta kaliforniai pszichológusa, hogy "bátran beszéljen vissza az apjának", a fiú kihátrált a rendelőből, s hazáig rohant, abban a hiszemben, hogy elvetemült tréfát űztek vele. Az én apukám, bármennyire tisztelem is, tévedhet - de akik a fenti mondatot írták, azok "apukája" nem tévedhetett, mert isten volt! Vagyis a fenti mondat azt jelenti, hogy a könyv: tévedhetetlen. Te tévedhetsz, mert "gyermeki" tudatoddal nem tudod megfejteni tanácsát - de a Ji nem téved soha. Ahol csak tudtam, igyekeztem átélni nemcsak a szavak, de az írásjelek jelentéseit is. Egyegy ősi piktogram önmagában is sok mindent üzen. Éppen Konfuciusz mondta: "Minden a szavak helyes használatán múlik." Néha egyetlen szó megértésén áll az egész jósjel megértése. S egyetlen, félreértett szón az egész félreértése.

A Ji-king eredete legendák ködébe vész. Őseredeti - "Ég előtti" - változatát Fu-hszinak, a mitikus emlékű szent király alkotásának tartják.

Fu hszi eredetileg "isten" volt, a szónak abban az értelmében, mint a görög Zeusz, vagy még inkább Prométheusz, aki lehozta az égből a tüzet. Ha egyáltalán időről lehet beszélni, több mint ötezer évvel ezelőtt élt... Hol? A Földön? A szellemvilágban? Vagy az emberek lelkében? Pontosan nem tudni - ugyanott, ahol Prométheusz és Zeusz és Jupiter és Seth és Wotan s talán Ábrahám. Fu hszi történetében azonban van valami roppant tanulságos, az egész kínai léttaktikára jellemző eset. Tudjuk, ha egy civilizáció hanyatlani kezd, először materialista és racionalista lesz, végül, a rohadás utolsó fázisában - ahol jelenleg mi is tartunk, már semmilyen: sem nem idealista, sem nem vallásos, sem nem materialista. Ha valaki zuhan, már nincsenek eszményei. "Képtárai vagytok mindannak, amit valaha hittek!" - mondta rólunk Nietzsche. Az utolsó időkben csődbe ment a materializmus, a racionalizmus; ma már tudjuk jól, hogy a szcientifizmus és minden "izmus" megmérgezi az emberi életet, de már nincs mit tenni: a világ zuhan, s a pénzen kívül semmilyen működő eszménye, istene nincsen. A hanyatlás mindig gyűlölettel indul: a szellemit, az ősi hitvilágot el akarják pusztítani. Ez történt valaha Fu-hszival is, sőt magával a Ji-kinggel is, melyet többször el akartak égetni.

A ravasz kínai bölcsek azonban azt mondták, hogy Fu-hszi nem isten volt, hanem közönséges földi király. Azt is pontosan kitalálták, hol és mikor uralkodott, megrajzolták a "hiteles" arcképét, s még azt is följegyezték talán, milyen köpenyt s hányas cipőt hordott. A Ji-kingről pedig azt "hazudták", hogy tudományos szakkönyv, hasznát lehet venni a gyógyításnál. Úgy bújtatták el a szent titkokat a "tudományos" címszó alá, ahogy ma a holisztikus bölcsesség elrejtőzik a "természetgyógyászat" kifejezés mögé. Így aztán Fu-hszi is, a Ji-king is megúszta a totális pusztulást. A görög és római kultúra legjobbjai beleroppantak abba, hogy isteneiket nem voltak hajlandók elárulni. A kínai bölcsek azonban - akiknek taktikája mindvégig az elképesztő hajlékonyság volt - azt mondták: "Ha a vakok nem látnak, elmondjuk nekik az igazságot tapogatva is!" S lehozták Fu-hszit s az ősi mitológiát a földre, a Ji-kinget pedig társadalmi, politikai és mezőgazdasági célokra hasznosították. (Jung harminc éven át használta a Ji-kinget. Kezdetben a Legge-, később a máig is legjobb, Richard Wilhelm-féle fordítást alkalmazta, amelyhez hosszú előszót is írt. Jung egész életében óvatosan rejtette misztikus és spirituális élményeit, mert attól tartott, hogy a tudományos világ megvetését váltja ki ezáltal. Ezért mielőtt hozzáfogott volna az előszó megírásához, magától a Jóskönyvtől kért taktikai tanácsot. Azt a választ kapta, hogy legyen nagyon óvatos, mert a kollégái kiközösíthetik...) Mint látod, két maradandó, rendíthetetlen dolog van a világon: az egyik az isteni Igazság - a másik az emberi hülyeség. Mindezt azért mesélem el, mert érzékeltetni akarom azt a léttaktikát, amelyet a Jóskönyv legtöbb jele alkalmaz, s ami később szinte valamennyi távol-keleti harcművészet alapvető stratégiája lett. Ez pedig a megőrizve megváltozás, a bölcs utánaengedés művészete, melyet egy magas nádszállal jelképeznek: azért nem törik meg a hó súlyos terhe alatt, mert meghajlik, ha kell, egészen a földig. Attól még nád marad, s ha elmúlik a tél, újra magasba lendül! Nos, a mai napig is ismeretes Ji-kinget, vagy ahogy a kínaiak nevezik, a Csou Jit a hagyomány szerint Ven király s később fia, Csou hercege írta le végső formában - hogy az időpontot is érzékeltessem: kb. kétezer évvel a magyar honfoglalás előtt. Ez már "sötét kor" volt. Ven király a zsarnok Csou Hszin fogságában élt, akinek részegessége, hatalomszomja és könyörtelensége a "mi" Sztálinunkéhoz volt hasonló. A Ji-king börtönben született, borzalmas körülmények között. Ven, hogy megússza a kínzásokat s kivégzését, őrültnek tettette magát. A legenda szerint falra firkálta azokat a Jin és Jang jósvonalakat, amelyek később nemcsak Csou Hszin bukását jelentették, de egyúttal népének ezeresztendős virágkorát, magának a kínai kultúrának a megteremtését is. Ezekből a titkos jelekből született a tanizmus, a konfucianizmus, a kínai művészet, társadalmi rend, politika, morál, vallás, szertartás, bölcselet, orvoslás, tudomány, lakáskultúra (feng shui), valamennyi harcművészet és főleg a hétköznapi élet rendje. Ven király túllépett Fu-hszi "Ég előtti rendjén", s egy új, "Ég utáni rendet" alkotott, mivel az volt a szándéka, hogy a szent tudást a mindennapi emberek számára használhatóvá tegye. Arra tanít, hogyan kell bölcsen élni. A mű keletkezésének történetét azért mesélem el, mert a könyv lényegéhez tartozik. Mondják, maga Ven király is ebben a szellemben élt. A jóskönyvet önmagára alkalmazta. Minden helyzetben kikérte tanácsát. Így tudott - csodálatos taktikával - kiszabadulni a börtönből, majd rábírta harcra született fiát, hogy szervezzen hadsereget, mely megdöntötte a félelmetes zsarnok uralmát, és letette az alapjait egy olyan új birodalomnak, amely sokáig a Ji-king szellemében élt és virágzott. Mindezt azért írom múlt időben, mert ma már nemcsak Kína, az egész világ azon az úton halad, melyet a jóskönyv "bajnak", "megszégyenülésnek" nevez. 

Az orákulumok között ez a legrosszabb: amikor valaki tudja, hogy tette bajhoz vezet, mégis csinálja, mert képtelen leállni. Itt tartunk most. Ven király arra tanít: csak aki tudatában van a veszélynek, az teremthet békét magában. Nem hátat fordítani - szembenézni kell a veszedelemmel! Aki nem ezt teszi: "megszégyenül". "A szív derűjét minden körülmények között megőrizni - s közben a gondolat elővigyázatos éberségét megtartani: így lehet megkülönböztetni üdvöt és bajt, s így lehet beteljesíteni a Földön mindent, ami nehéz." A Ji-king nem híve a szemlehunyáson alapuló "pozitív gondolkodásnak". "Az óvatos ritkán téved!"